Az álmatlanság és az idegi kimerültség
 

Látszólag olyan egyszerűnek tűnik, hogy ami álmatlanságot, alvászavart foglal magában, az csakis a nehezen elalvás jelenségével hozható összefüggésbe.

Ez valamilyen szinten igaz is.

De mi van akkor, amikor a már krónikus szinten jelentkező álmatlanság odáig fajul, hogy nappal képes akár olyan zavarokat is előidézni, amikor a kipihentetlen szervezet egyszeriben csak elalszik?

Találkoztál már valakivel, akivel hasonló eset nem egyszer már megtörtént?

Én láttam már ilyet a metrón ülve.

A középkorú néni a végállomásnál vette észre, hogy elaludt. Nagyon megrémült.

Azt mondta, nem is emlékszik, hogy álmos lett volna. Egyszerűen csak megtörtént az egész.

Majdhogynem ahhoz lehet hasonlítani ezt az esetet, amikor a túlságosan leterhelt szervezetű sofőr elalszik a volán mögött.

De nézzünk mindent a legelejéről.

A krónikus álmatlanság azt jelenti, amikor valaki legalább három hétig képtelen a minimum elvárt 7-8 órát megfelelő minőségben átaludni.

Hogy mit jelent a megfelelő minőség?

Hogy az alvó idegrendszer valóban pihen és eljut az ún. mélyalvás fázisába, amikor az agyi tevékenység olyannyira lecsökken, hogy ott már az ember biztosan nem fog álmodni.

A krónikus álmatlanság végletes következménye a már említett narkolepszia, azaz a nappal jelentkező alváskésztetés, ami az illető idegrendszerét képes addig a fázisig eljuttatni, míg ténylegesen el nem alszik.

Nyilván, amikor a sofőr elalszik a volán mögött, ő nem narkolepsziában szenved.

De, amikor valaki éjjel képtelen elaludni, mégis nappal aktív tevékenységet kell, hogy folytasson, egyszeriben az idegrendszer működésében létrejön egy olyan ingerületátvivő csatorna, amelyen keresztül az az információ fog áramolni, amely tizedmásodpercek alatt képes az agyat pihenő állapotba eljuttatni.

Ez azért már veszélyes is lehet.

Mindamellett, hogy napjaink életmód tanácsadói beszélnek táplálkozásról, mozgásról és a megfelelő szépségápolás alapjairól, a kellő mennyiségű és megfelelő minőségű alvás fontosságáról kevesen tesznek említést.

Ugye, észrevetted ezt Te is?

Pedig az alvás adja meg egész biológiai ritmusunk alapját. Ha már az nem működik jól, mit várunk többi tevékenységünktől?

A jó alvás valóban simogatja az emberi szervezetet. Segíti a légzésben, segíti a szívet a megfelelő véráram fenntartásában, és áldásos módon hat a memóriára, hiszen alváskor az információk, emlékképek berögzülnek, egyfajta biztosítékot kapnak, hogy nem felejtődnek el.

A lehetőség számodra is adott, hogy egy kellemes és pihentető alvást hagyj magad mögött, és ne azzal teljen a napod hátralévő része, hogy félig nyitott szemmel figyeld a faliórát, hogy mikor jár már le végre az a ..... munkaidő.

Tudom, hogy nem te tehetsz erről a helyzetről, de minden bizonnyal te sem akarsz csak árnyéka lenni önmagadnak azért, mert nem tudod magadat kipihenni..

Ha jól alszol, a szervezeted is a legnagyobb üzemmódba tud kapcsolni, és úgy fogsz pörögni, mint egy versenyautó.

Ha megteszed a kellő lépéseket a rendszeres alvást követő héten végre kisimulnak az apró szarkalábak szemed alatt és olyan üde leszel, hogy magadra sem fogsz ismerni. Ezt az érzést te is elérheted.
 

Nem kell mást tenned az álmatlanság megszüntetéséért csak KATTINTS IDE.

 

Címkék: alvás alvászavar álmatlanság ellen altatók

süti beállítások módosítása