2011.10.20. 16:45

Az álmatlanság végre megoldódik

 

Az álmatlanság -közismert nevén alvászavar- már-már népbetegségnek számít Magyarországon. Minden második, ebben a betegségben szenvedő ember keresi fel az orvost, akik legfőképpen gyógyszerek felírásával próbálnak segíteni a betegen. A beteg a legtöbb esetben ágál a gyógyszer beszedése ellen, de ezt nem meri igazán megmondani az orvosnak, ezért inkább csendesen minden nap lenyeli a pirulát, mégha pozitív javulás kevésszer is adatik meg számára.

 

Ám most megvan a megoldás. Ráadásul gyógyszer nélkül.

 

Elsőként azonban mérlegeljünk, mivel is állunk szemben. Vizsgáljuk meg az alvást, mint cselekvést, melynek egészségügyi szempontból van mennyiségi és minőségi együtthatója.

 

Ez a kettő szorosan összefügg egymással. Nem szabad elfelejteni, hogy hiába tölt valaki 8 órát az alvással, ebből egy biztosan arra megy el, míg ténylegesen el is alszik, a többi időt pedig átálmodja, vagy netán –ha erre van hajlama- alva is jár az illető.

 

Sajnos az az általános tapasztalat, hogy a mélyalvási fázist egyre kevesebben tudják elérni. Mert hiába hiszed, hogy alszol, nem biztos, hogy idegrendszered kellőképp meg tud nyugodni, ezáltal lehetséges, hogy nem is tud feltöltődni, azaz regenerálódni.

 

Szerinted mennyire fontos elmédnek a regeneráció? Elképzelhetőnek tartod, hogy a mélyalvás és az emberi agy memóriatárja összefüggésben állnak egymással? Nos, ha elméd nem kap megfelelő mennyiségű és minőségű pihenést, az bizony a lelki tünetek mellett már fizikálisan is megmutatja jeleit. Például, először csorbul emlékező képességed, majd a kialvatlanság ezzel egyidejűleg megtámadja immunrendszered is, amely által minden kórokozóval szemben védtelenné válsz.

 

Láthatod: ha egy héten már két éjszakádból küzdést jelent az elalvási állapotot elérned, az ellen már tenned kell valamit. Szükséges, hogy kellő bizalommal fordulj saját magadhoz, hiszen ez lehet az egyetlen esély, amely jó irányba fordíthatja életed, és nem afelé fog terelni, hogy inkább az orvoshoz fordulj, aki majd az állam által támogatott vagy éppen nem támogatott altatószert fogja felírni Neked. Az így felírt gyógyszert szívesen vagy aggodalmasan fogod beszedni? Kérdés, hogy le tudod-e egyáltalán majd nyelni a mellékhatásoktól nem mentes pirulát?

 

Tény, hogy kiváltani könnyű a patikákban a készítményeket, de bevenni már annál nehezebb, hiszen a szintetikus anyagok eleve rombolják az ép sejteket, amit valahogy ösztönösen megérzünk. Alapvetően arra vagyunk kódolva, hogy a végsőkig igyekezzünk minden természetellenest elkerülni. Ez a védekező magatartás veleszületett tulajdonsága az embernek.

 

Mindenesetre, az az első lépés, hogy önmagadat, ha kell, könyörtelenül megvizsgáld, és ki kell mondanod, ha valamit nem jól csinálsz. A hibákat könnyű felismerni, de ezeket beismerni már annál nehezebb. Pedig a hibák azért vannak, hogy jobbítsunk rajtunk. Különösen jellemző ez ránk, emberekre, akik közül egyikőnk sem bűntelen.

 

Muszáj tehát feltenned a kérdést, hogy mi az, ami miatt nem tudod félre tenni a nap végén gondjaid-bajaid nagy részét, mert általában a lelki nyugtalanság a legnagyobb gátló tényezője elmédnek. Csak forgolódsz és forgolódsz, közben gondolkozol is, meg nem, de nem jutsz előrébb. Számos módot ismernek, amely által ezek a belső lelki viharok lecsendesíthetők. Ha ennek a birtokába jutottál, akkor szerinted hogyan indulna a napod, ha végre nem kéne esténként idegeskednek, hanem békésen és gyorsan el tudnál aludni? Mert szerintem nem futnál a busz után őrült módon. Inkább elindulnál három perccel hamarabb, csak hogy ne késd le a járatod.

 

Ha már megadatott számodra a pihenés kellemes óráinak élvezete, akkor legyen kényelmes fekhelyed és olyan legyen a pizsamád, ami olyan, mintha nem is éreznéd, hogy rajtad van. Aludni jó és ezt mindenki megérdemli. Az alvás az, ami valóban egyszerre ugyanolyan kellemes, mint amennyire hasznos.

 

Ha nem szeretnéd tovább növelni álmatlan óráidat, most megtudhatod azt a megoldást, ami által újra könnyű és megszokott lesz az alvás számodra. Pár hét múlva a tested megújul. Sokkal kisebbek lesznek a napi akadályok, és magabiztosabb is leszel. Ilyen sokat számít az alvás. Mindezen megoldások ismeretéért KATTINTS IDE.