2011.10.20. 16:46

Az álmatlanság boldogtalanságba vezet

 

Képtelen vagy éjjelente elaludni? Már az egész család alszik, de Te mégis csak idegesen forgolódsz az ágyban?

 

Sajnos egyre többen szenvednek az álmatlanságtól, azaz alvászavartól. Nem megfelelő minőségű a levegőnk, sok kórokozóval szemben kell már felvennie a harcot testünknek, s sajnos, ha a szervek már az alapvető pihenést sem kapják meg, még esendőbbekké válunk a levegőben, vízben és földben rejlő kórokozók ellen.

 

Ezzel összefüggésben kimutatták, hogy az egyre szűkülő alvásidővel az emberi ellenálló képesség is egyre csökken. Így, amivel javíthatunk immunrendszerünkön a helyes tápanyagok bevitele mellett, hogy végre megtanulunk helyesen aludni, és olyan napi rutint állítunk föl, melyben az alvás mindig megkapja a neki kijáró nyolc órai időtartamot.

 

Mégis sokszor úgy cselekszünk, mely tettekkel éppen ez elalvás gyorsaságát gátoljuk. Túlhajszoljuk szervezetünket, s a természetes teljesítőképességén igyekszünk változtatni, hogy elkezdünk túl sok koffeint fogyasztani. Szinte észrevétlenül is. Figyeljük csak meg, hogy az italok összetételeibe kis betűvel szedve szinte majdnem minden esetben megtalálhatjuk a koffeint. Tehát nem csak a kávéval, energia itallal kerül be közvetlenül szervezetünkbe ez a véráramot fokozó „dopping szer”. Hiába érzed például, hogy Neked már elég csak minden nap hat órai alvás, ez csalóka lehet, hiszen, ha folyton eleve túlpörgeted működésed, úgy nehezebben is fogsz lenyugodni. Tény, hogy az emberi szervezetnek –a felnőtteknek is- legalább 7-8 órai alvásra van szüksége naponta. Ezeket a határokat ne tologassuk. Különben valóban örömforrásainktól fosztjuk meg magunkat. Ha napközben folyton azon jár az eszünk, hogy melyek lehetnek azok a módszerek, melyekkel még ébren tudjuk magunkat tartani, a végén elfelejtünk nevetni, finom ételeket enni, elmenni szórakozni. Magyarán: minden olyanról elkezdünk szépen elfelejtkezni, amire egyébként titkon vágyunk, s ami a boldogságunk nagy egészét teszi ki.

 

De nézzünk most akkor a megoldások felé. Mivel manapság túlontúl sok gyógymóddal találkozunk, az álmatlanság receptjére is sok információt kapunk többféle csatornából. Nem is gondolnád, hogy egy nap hányan tartanak az orvos felé álmatlanságtól szenvedve. Az orvos persze automatikusan valami altató pirulát ír fel, melynek jótékony hatékonyságát ugyan nem tudja teljes bizonyossággal szavatolni, mégis felírja, mert más javaslata nincsen, vagy, mert érdeke úgy kívánja meg, hogy betege mégis a kémiai hatóanyagú gyógyszert szedje be.

 

Magyarországon az a helyzet, hogy szembe menve az általános vélekedéssel -miszerint mindenki inkább elkerülné a gyógyszereket-, mégis tucat számra kell a patikáknak megrendelni a készítményeket, annyira kelendők az altató pirulák. Ráadásul azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a gyógyszeripar profitja a gazdasági válság ellenére az iparágak között messze a legkevésbé csökkent. Nem vitatható, hogy szükség van gyógyszerre is, de nem mindegy, hogy milyen betegséggel állunk szemben.

 

Az álmatlanság okai leggyakrabban ugyanis lelki eredetűek. Így hiába írják fel a gyógyszert, ha az tényleges megoldást nem jelent, legfeljebb ideig-óráig hat. De ki akarja magát a bizonytalanságban ringatni, amikor alapvető magatartás, hogy a biztonságra vágyunk?

 

A módszerek adottak, amelyekkel elérheted az igazak álmát. Ha megérted, hogy szervezeti működésed egy nagy körforgást ír le nap, mint nap, akkor sokkal könnyebben fogod megtenni az első lépéseket, hogy változtass rossz beidegződéseiden és sok, számodra kedvezőbb szokásokat alakíts ki.

 

Hogy melyek ezek a rossz szokások? Ott van például, ha nem szellőztetsz megfelelőképp. A jó levegő fél siker a könnyű elalvás esetében. Ha már csuknád be az ablakot, de még mindig a holnapi teendőiden kattogsz, nyugodj le egy percre, ülj le, és egy papírlapra írd fel teendőidet. Ez az összegzés lenyugtat, és már nem céltalanul kavarognak benned a gondolatok.

 

A sok-sok megoldás közül ez csak mindössze kettő volt, hogy könnyen el tudj aludni. Látszólag ez a folyamat nagyon természetes és egyszerű, pedig most már tudod, hogy a lakosság fele nehezen tud elaludni. Mégis érezzük ennek fontosságát, hiszen természetünknél fogva érezzük, hogy alvásra szükségünk van.

 

A lényeg tehát, hogy első lépésként tudni kell mindig letenni a problémákat, hogy pihenhessük azért, hogy másnap újult erővel kezdjük feltalálni az ezernyi lehetőséget, amelyek csak ránk várnak. A lehetőségek itt elsősorban boldogságunk irányába mutatnak. Hisz’ már tudod: a nem jó alvás boldogtalanságot szül, pedig mindenki boldogságra vágyik. A jó alvással megadhatod az esélyt, hogy egy boldog és kiegyensúlyozott életvitelt folytass. Ha nem tudsz elaludni, de érdekel a megoldás, az eszköz, mellyel egy új minőségben láthatod meg életed, akkor KATTINS IDE.